Magyar foci

NB I: új edzővel harcolnak a kiesés ellen

Mától a felvidéki Radványi Miklós irányítja az NB I-ben szereplő mezőkövesdi futballcsapatot. A DAC és a Myjava korábbi trénere Tomiszlav Szivicset váltotta a kispadon. A 48 éves szakember jövő júliusig kötelezte el magát a magyar klubhoz – írja az nb1.hu.

 
„A múlt hét végén kerestek meg a mezőkövesdiek, és rendkívül korrekt ajánlatot tettek. Ma délelőtt Budapesten találkoztam Tállai András klubelnökkel, aki nagyon közvetlen volt, elmondta, azt várják tőlem, hogy benntartsam a csapatot az élvonalban. Gyorsan megegyeztünk, és 2018. június végéig szóló szerződést írtam alá. A délutáni edzést már én vezetem – mondta a pozsonyi Új Szónak Radványi Miklós. – Jó a játékosállomány, ám az utóbbi hetek kudarcai lelkileg nagyon megviselték a futballistákat, szinte a padlón vannak, az a feladatom, hogy felrázzam őket. A televízióban néztem az Újpest elleni, 3:1-es vereséggel végződött hazai meccsüket, láttam, hogy min kellene javítani. Elődömnél több játékos nem a megszokott posztján szerepelt, ezen mindenképpen változtatni fogok. A keret tagjai közül Hudák Dávid a játékosom volt a DAC-nál, de Marek Strestíket, Tomás Tujvelt, Dominik Fótyikot és Peter Sulekot is jól ismerem. Kevés idő áll a rendelkezésemre a szombati, Honvéd elleni rendkívül nehéz hazai bajnoki meccsig. Bízom benne, hogy a listavezető ellen az eddiginél sokkal harcosabb csapat lép majd pályára.”
 

Nyilatkozott a Kassait majdnem leütő játékos " MAGYAR FOCI › Labdarúgó NB I

Lipták Zoltán beszélt a kiállításról.

Egy éve Pintér Attila vezetésével jutott fel az NB I-be a Mezőkövesd, és a volt szövetségi kapitány irányításával nagy meglepetésre az ötödik helyen zárta az őszi szezont. Pintér Attila a télen a Puskás Akadémiához távozott, és helyét a korábban Kecskeméten, Pakson és Diósgyőrben dolgozó Tomiszlav Szivics vette át, aki két és fél évre szóló szerződést írt alá. De ebből még fél év sem lett. A szerbiai edző vezetésével a Mezőkövesd tavasszal csupán nyolc pontot szerzett az élvonalban, a mérlege két győzelem, két döntetlen és hat vereség.
 
Értesüléseink szerint Pintér Attila javasolta a kövesdi vezetőknek Radványi Miklós szerződtetését. A korábban a DAC-nál és a Frýdek-Místeknél sikeresen tevékenykedő Radványi legutóbb a tavaly decemberi élvonalbeli kilépéséig a Spartak Myjava csapatát irányította.
 
Pecze Károly (Győri ETO, 1989/90) és Borbély László (Tatabánya, 2007) után Radványi Miklós a harmadik dél-szlovákiai edző a magyar élvonalban.
 

Hoppá: lapátra került az NB I-es csapat edzője " MAGYAR FOCI › Labdarúgó NB I

A Mezőkövesd hivatalos honlapján rövid közleményben tájékoztatja a szurkolókat, hogy a klub vezetősége szerződést bontott Tomiszlav Sziviccsel. A szakember idény közben vette át a csapat irányítását a Puskás Akadémiához távozó Pintér Attilától – írja az nb1.hu. Az OTP Bank Liga 29. fordulójának mérkőzéseit 16 808 néző tekintette meg a helyszínen.